Esettanulmányok ázsiai munkások alkalmazására Magyarországon

Szeretnénk néhány példán keresztül bemutatni, hogyan jelent megoldást a hazai munkaerőhiányra az ázsiai munkások foglalkoztatása. Amennyiben még csak fontolgatja külföldi munkaerő alkalmazását, olvassa el, hogyan váltak be a vendégmunkások más cégeknél.

Bár a magyarországi munkaerőpiacon nem számít újdonságnak a vendégmunkások foglalkoztatása – hiszen pl. vietnámi munkások már évtizedek óta dolgoznak hazánkban – sok vállalat számára csak most jött el az idő, hogy fontolóra vegyék, ázsiai munkások közvetítése útján jussanak munkaerőhöz.

Ezért összegyűjtöttünk néhány konkrét esetet, hogyan vezették be segítségünkkel hazai cégek az ázsiai vendégmunkások foglalkoztatását.

A nagymúltú varroda, amely majdnem bezárt a munkaerőhiány miatt

A cég 2020-ban keresett meg bennünket. Elmondták, hogy felsőruházat készítő varrodájukkal több évtizede vannak jelen a nemzetközi piacon, számos nagy megrendelőjük ragaszkodik a munkájukhoz, de a bezárás szélén állnak.

Ugyanis évek óta nem tudják pótolni a nyugdíjba menő kollégákat, nem találnak szakképzett munkaerőt. Azt ajánlottuk, hogy végzünk számukra egy toborzást Vietnámban, és bemutatjuk, hogyan dolgoznak a vietnámi varrónők.

Igyekeztünk olyan munkásokat toborozni, akik korábban valamelyik nagy világmárka (Adidas, Nike, Under Armour) varrodájában dolgoztak, így ismerik a legújabb technológiát is. A jelöltjeink szaktudását online eszközökkel mutattuk be. Ezt követően, kísérlet képen kiválasztottak és felvettek 10 vietnámi varrónőt a segítségünkkel. A varrodába a munkaerő Hanoi városából érkezett.

A kísérlet bevált! A kezdeti 10 munkásból 8 a mai napig a varrodában dolgozik, teljes mértékben beilleszkedtek a munkaközösségbe. A cégvezetés visszajelzése az volt, hogy kellemes meglepetés számukra az ázsiai munkaerő szorgalma, hozzáállása. 2021 végén újabb 10 vietnámi szakmunkás toborzásában állapodtunk meg.

 

Több információt kérek!

Varrónők Vietnámból

Vietnámi varrónők mentették meg a magyar varrodát

Mezőgazdasági idénymunkások külföldről

Idénymunkások a mezőgazdaságban

Dél-Kelet magyarországi kertészet jelezte számunkra 2021 elején, hogy a nyári időszakra nagy létszámban van szüksége mezőgazdasági munkásokra. Azt is tudták, hogy az ázsiai munkaerő kölcsönzése amiben gondolkoznak.

60 fő vendégmunkás érkezett hozzájuk jóvoltunkból, egy Ho Si Minh-város-hoz közeli településről. Sokak munkájával annyira elégedett volt a vállalkozás, hogy az idénymunka lejártával állatgondozási feladatokra megtartotta őket ősztől is.

A megrendelő visszajelzése az volt, hogy az ázsiai munkások nem ijedtek meg az intenzív idénymunkából fakadó túlóráktól, hétvégi munkától. Érdekesség, hogy hamarosan a szomszédban működő, hasonló profilú vállalkozás is vietnámi munkaerő felvétele mellett döntött.

Több információt kérek!

Minősített vietnámi hegesztők budapesti gyártásban

Sokan úgy gondolják, az ázsiai munkások csak betanított munkára alkalmasak. Ez nem így van, erre jó példa az a fővárosi gyártó cég, amely vendégmunkás MAG hegesztők közvetítése mellett döntött.

Az általunk alkalmazott jelöltbemutatási protokollt tartva, minden ázsiai szakmunkás jelöltünket munkavégzés közben mutattuk be, ahol egy, itthon meghatározott hegesztési feladatot kellett végezniük. 20 jelölt került kiválasztásra, akik, miután megtörtént a magyar hatóságoknál az engedélyeztetésük, munkába is álltak.

3 munkavállaló jelezte néhány napon belül, hogy máshol szeretnének dolgozni. Az Aarenson Consulting minden általa toborzott ázsiai munkás esetén 6 hónap garanciát vállal, így ebben az esetben is megtörtént a pótlás. Miután kialakult a végleges stáb, megindult a gyártás.

A cégvezetés szerint a magyar munkások eleinte kétkedve fogadták az ázsiai vendégmunkások érkezését, de hónapokkal később már belátták, az egész cégük termelékenysége megugrott, köszönhetően a vietnámi munkások szorgalmának. Ennek köszönhetően általános bérfejlesztés is történhetett a vállalatnál.

Ebben az esetben is újabb létszámot rendeltek tőlünk, a budapesti központ után a Debrecen melletti üzemük számára. Tehát kimondhatjuk, sikeres lett az ázsiai munkások kölcsönzése.

Több információt kérek!

Hegesztő vendégmunkás Magyarországon

Hegesztő vendégmunkások

Ázsiai vendégmunkások a vendéglátásban

Ázsiai munkaerő a vendéglátásban

A vendéglátás is bízhat az ázsiai munkaerő szorgalmában

Balaton parti étterem, panzió keresett fel minket, hogy szakácsokra, konyhai előkészítőkre, szobalányokra van szüksége, mert hiába próbál itthon toborozni, hosszú ideje sikertelenül teszi. Ázsiai munkások toborzása volt a javaslatunk.

A 4 hetes toborzási időszak és 8 hetes engedélyeztetési eljárás után kiemelt foglalkoztató partnerünkkel közösen szolgáltuk ki a munkaerőigényt. Sajnos a turizmus visszaesése miatt néhány munkás elbocsájtásra került, de a többség maradt. Kiderült, a konyhai kisegítők tudása valójában szakács szinten van.
A tulajdonos viccesen meg is jegyezte: Jamie Oliver konyhájában is örülnének, ha a konyhalányokat szükség esetén szakácsként is alkalmazhatnák.

Amennyiben az ön cége is gondolkodik ázsiai munkaerő felvételben, lépjenek velünk kapcsolatba, és részletesen tájékoztatjuk kölcsönzési, közvetítési megoldásainkról!

Szívesen adunk általános tanácsokat és konkrét javaslatokat is!

Több információt kérek!

Tisztelt Érdeklődő!

Megtiszteltetésnek vesszük, ha kapcsolatba lép velünk az alábbi ajánlatkérő lapon! Kérdése lenne a szolgáltatásainkkal kapcsolatban? Szeretné eldönteni, melyikkel tudnánk leghatékonyabban támogatni cége, vállalkozása sikerét? Kíváncsi a költségekre, határidőkre? Munkatársunk haladéktalanul jelentkezik Önnél, válaszol kérdéseire és személyre szabott megoldást dolgoz ki cége számára!

Fontos: az ajánlatkérés semmilyen kötelezettséget nem jelent az Ön számára!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
Ajánlatkérés

Kérjen árajánlatot cége számára!

Megtiszteltetésnek vesszük, ha kapcsolatba lép velünk az alábbi ajánlatkérő űrlapon!

Fontos: az ajánlatkérés semmilyen kötelezettséget nem jelent az Ön számára!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.